Egyedül állok egy város közepén. Gondolataim csápként kinyúlnak, tapogatóznak kapaszkodót keresve.Hiába.Amikor levegőt veszek, csak az én lélegzetem hallik, torkomra forr, mellemre nyomás nehezedik, és zihálni kezdek.Mindahányszor.És ami a legrémisztőbb, a fojtogató csendben…
2007.01.14. 13:18| Szerző:
kek_macska
| | Szólj hozzá!