Hölgyeim és Uraim!

Tessék, csak tessék, folyvást, folyvást!
Jöjjenek egész közel, hadd lássam fásult és érdektelen arcukat!
No, jöjjenek, csak, nincs mitől félniük!
Tehát, kedves Hölgyek és Urak, Önök jegyet váltottak egy túrára - velem. Egy városnéző kirándulásra.
S hogy én ki vagyok?
Vállam köré kanyarítom fekete malaclopómat, fejembe húzom penésztől szürke, harmonika-szerű kalapom, és hipp-hopp - azzá válok, akit Önök a kalap alá képzelnek.
Nem vagyok férfi, és nem vagyok nő, nem vagyok élő, és nem vagyok holt.
Senki sem vagyok - Senki, így nagy S-sel, és mégis: Bárki lehetek.
Lehetek maga a két lábon járó Téboly, a Város zugaiban lakozó Magány, szétfolyt arcú, falánk, tobzódó életöröm, kívánatos testű idol vagy síró-nevető bohóc. Egyre megy.
Kérem, tegye fel a kezét, akit valóban érdekel, ki is vagyok ÉN.
Az az úr a hátsó sorban, igen, Ön ott, biztos ebben?
Igazán? Akkor sajnos, nem tarthat velünk - Ön nem létezik, Ön bizonyára maga a Hiú Ábránd!
Van még valaki, aki VALÓBAN kíváncsi rám?!
No, ugye...

Induljunk hát különös, szürreális utunkra, és kérem, tartózkodjanak az önálló véleményalkotástól! Én sem vagyok kíváncsi Önökre - csak azt figyeljék, amit mutatok.
A túra végén vagy én, vagy Önök közül valaki megtestesülhet, valós alakot ölthet és elfoglalhatja helyét ebben a mozgó, istenteremtette panoptikumban, jól figyeljenek tehát.

Hát kérem, vegyék szemügyre az utcák színes forgatagát, a nyüzsgő embereket! A lehető legszórakoztatóbb játékok egyike, ha úgy teszünk, mintha közéjük tartoznánk.
Meg ha nem.
Amikor közéjük tartozunk, csinos ruhát és vastag sminket viselhetünk - férfiaknak ez természetesen nem kötelező, de a barna bőr és a márkás strandpapucs igen.
Joviális mosollyal sétálhatunk, lepedékes nyelvünk keserűjét elnyomhatjuk némi színes, habos, ragacsos fagylalttal. Csak egyre kell vigyázni: fontos, hogy mindig legyen rajtunk napszemüveg, ne látszódjék tekintetünk ijesztő volta, a benne fénylő értelem, a gondolatok. Akinél van síró vagy ordító kisgyerek, bónuszpontot kap, de a játék végén, az isten szerelmére, szabaduljanak meg tőle!
Vagy eljátszhatjuk a „fontos ember" szerepét. Ilyenkor lépkedjenek gyorsabban, és ne nézzenek se jobbra, se balra. Önök fontosak és elfoglaltak. Mit érdekli most Önöket mások gondja? Vágjanak szigorú képet - igen, ez az, nagyon jó - kissé flegmát esetleg. Figyeljenek, hogy ne rúgják fel a lábatlan koldus kalapját - az nem elegáns. Tessék türelmetlenül kikerülni, hadd érezze, hogy útban van! Akinél pénzérmét látok, az kieseik a játékból! És ne, könyörgöm, a harmonikásnak ne! Ez mégsem a Champs Elysées!
Akarják kipróbálni, milyen, ha nem olvadunk be a tömegbe?
Akkor vegyék le a napszemüveget és nézzenek rá kiválasztott áldozatukra úgy, ahogy én most. Látták?! Megrebbent a tekintete és elkomorult. Fogadnak velem, hogy éjszaka sikoltva ébred lidérces álmából?
Ne fogadjanak, nem érdemes, úgyis én nyerek... higgyék el, évezredes tapasztalat... Persze, könnyű nekem, akinek nincs is valódi arca?!
Nem tudom, Önök hogy vannak vele, én egyszerűen nem bírom, ha az emberek boldogok. Az olyan bosszantó meg unalmas...
És még olyan sok játékom van!
Szeretek például elbújni sötét sarkokba. Kipróbálják? Nosza! Mindenki válasszon saját sötét zugot magának! És most síri csend! Füleljenek!
Hallják? Léptek közelednek. Valaki jön - és néhány lépéssel előtte járnak a gondolatai. Tudják, amikor valaki egy sötét, ijesztő zug felé közeledik, szabadjára engedi félelmeit. Ezt mi kilessük, és amikor elénk lép, titkos félelme képébe bújva az arcába sziszegünk.
Nézzék csak ezt a lányt! Kecses kis teremtés, álmodozó mosollyal az ajkán. Menyasszony, no lám, a kis kedves! És íme, az ő boldogsága sem tökéletes: fél a csalódástól!
Hát akkor rajta! Ugorjunk elébe, zúzzuk szét az amúgy is oly törékeny biztonságot! Nem szabad kímélni, akkor elveszítjük a játszmát!
Nézzék, nézzék! Már sápad az arca! A sarkon túl meggyorsítja a lépteit, és mire hazaér, lihegni fog a futástól és a dühtől, és gyanakodva szimatolja körül a lakást, ahol eddig elégedetten éldegélt a vőlegényével. És ímhol: legtitkosabb félelme már benne él, és nemsokára testet ölt. Pompás! Ha szerencsénk van, még az esküvőt is lefújják!
Csitt! Húzódjanak vissza! Szimpatikus asszony jön: vajon mitől fél? A haláltól?
AKKOR TESSÉK, MEGKAPOD!
Ha-ha, nézzék, hogy fut!
Hiába rohansz, Asszony! Hiába...
A halálod elől nem futhatsz el...
És nézzék ezt a helyes, göndör fürtös kisgyereket! Ki hinné, hogy már alig pár évesen milyen szörnyű félelmekkel küszködik!
Attól retteg, hogy egyszer arra ébred, nincs ott vele az anyja, és soha többé nem is talál rá. Ó, picinyem, ha tudnád, milyen kegyetlen az élet! Bizony, bizony, pár nap csak, és...

Hé! Hölgyek és Urak! Hová mennek?! Hát nem pazar játék itt kucorogni a sötétben és titkos félelmeket valóra váltani?!
Itt kucorogni a sötétben...
VÁRJANAK!
Ne hagyjanak egyedül...
Félek a sötétben...